Ministarstvo vanjskih i europskih poslova

Horvát borászok a budavári Borfesztiválon

Szeptember 12-étől 16-ig Budapesten megrendezték a hagyományos 21. Budavári Borfesztivált, melynek idei díszvendége Horvátország volt.

Szeptember 12-étől 16-ig Budapesten megrendezték a hagyományos 21. Budavári Borfesztivált, melynek idei díszvendége Horvátország volt.

A fesztiválon mintegy 200 pincészet mutatkozott be, Horvátországot pedig 34 bortermelő képviselte több mint száz fajta borral, ami az eddigi díszvendégek között a leggazdagabb kínálatnak számít. A dalmáciai, isztriai és szlavóniai borvidékről származó borok budapesti vendégszereplését a Horvát Gazdasági Kamara és a Horvát Idegenforgalmi Közösség támogatta.

A fesztivált Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter nyitotta meg, aki elmondta, hogy a borágazat 67,5 milliárd forinttal járult hozzá a magyar mezőgazdaság múlt évi eredményéhez. A miniszter tájékoztatása szerint a Vidékfejlesztési Minisztérium további pénzösszegeket szán a szőlőültetvények fejlesztésére, mivel ezek megújítása nemzeti érdek.

A miniszter után a jelenlévőket a Horvát Köztársaság nevében Silvija Malnar, a budapesti Horvát Nagykövetség tanácsosa köszöntötte. Elmondása szerint a horvát borászok számára rendkívüli megtiszteltetés, hogy bemutatkozhatnak a magyar fővárosban, egy évvel a borászati nagyhatalomnak számító Franciaország után. Véleménye szerint a horvát bortermelők jelenléte a fesztiválon jó alkalom, hogy a magyar közönség megismerkedjen a horvát borokkal, amelyek Magyarországon csak ritkán kaphatók. A továbbiakban reményét fejezte ki, hogy Horvátország EU-csatlakozása a horvát borászok számára pozitív változásokat hoz, valamint a magyar kollégáikkal való együttműködés megerősödését eredményezi.

A megnyitóünnepség után Malnar tanácsos asszony a Híradónak nyilatkozva még egyszer hangsúlyozta a horvát borászok magyarországi bemutatkozásának jelentőségét.

A fesztiválon, mint minden évben, a kultúrának is kiemelt szerepe van, mivel teret ad a legismertebb magyar előadók fellépésének. A fesztivál utolsó előtti napján, mely hagyományosan a népzene és néptánc jegyében zajlott, fellépett a pécsi Tanac egyesület, amely ízelítőt adott a horvát népviseletekből, népzenéből és táncokból, valamint népszokásokból.



Press releases