Ministarstvo vanjskih i europskih poslova

Predrag Todorović kiállítása a Zikkurat Galériában

Szeptember 19-én, vasárnap a Nemzeti Színház Zikkurat Galériájában megnyílt Predrag Todorović SEVEN STATIONS c. kiállítása, melyet a Nemzeti Színház a budapesti Horvát nagykövetséggel együttműködve szervezett.

Szeptember 19-én, vasárnap a Nemzeti Színház Zikkurat Galériájában megnyílt Predrag Todorović SEVEN STATIONS c. kiállítása, melyet a Nemzeti Színház a budapesti Horvát nagykövetséggel együttműködve szervezett.
A közönség soraiban ott volt a magyar képzőművészeti élet néhány kiválósága, a diplomáciai testület és a magyarországi horvát közösség tagjai, valamint számos művészetbarát.
Az egybegyűlteket köszöntötte Alföldi Róbert úr, a Nemzeti Színház főigazgatója, aki a kiállítás kezdeményezője volt, valamint Ivan Bandić úr, a Horvát Köztársaság budapesti nagykövete. Alföldi elmondása szerint Todorovićnál az fogta meg, hogy sok mai „trendi”  képzőművésztől eltérően, akik körül nagy a lárma, ő egy igen csendes művész, a művei viszont „kiabálnak”.
Bandić nagykövet úr kitért a már működő horvát-magyar kulturális együttműködésre, mely a minden téren nagyszerűen fejlődő kapcsolatok részét képezi, üdvözölte a színház és  képzőművészet eme sikeres találkozását, és támogatásáról biztosította a jövőben megvalósításra kerülő közös projekteket is. 
Todorović 38 művel mutatkozott be, melyekben formailag a rajz dominál. Minden rajz a főként fekete és fehér anyag vibráló és örvényszerű struktúrája, melyek különféle eljárásokkal és technikákkal készültek – a marker- és tusrajztól egészen a viaszba és aszfaltba való kaparásig, vésésig. A rajzok különféle alapozásokon illetve hétköznapi tárgyakon jelennek meg (kés, pipa, pénz, kenyér, zászló, feszület stb.).
Egyes műveket speciálisan ehhez a kiállítótérhez alkotott meg, amely a kiállítás címének témáját is meghatározta: SEVEN STATIONS (hét állomás). A művész szerint „a zikkurat szimbolikus értelemben az emberi és az időtlen – Isteni – találkozási helye. A Zikkurat Galéria hét térből áll, hét különböző szinten, ami nem véletlen. Az volt a szándékom, hogy az egységes egészbe átültessem a lehetséges spirális felemelkedés szimbolikáját, mint valós képzőművészeti elemet. Ebben az érelemben a galéria nem csak a kiállítás formai és jelentésbeli keretét adja, hanem egyike az egésznek alárendelt elemeknek, akárcsak a kiállításon bemutatott többi alkotás. Továbbá a műveket nem a térbeli szintek (illetve világnézetek) illusztrációjaként kell felfogni.
A materiális, emocionális, racionális, intuitív, spirituális és akarati szint, valamint az örök élet a „behozott” művekkel való interakció során szabad teret enged az ismert és ismeretlen találkozásának egy új, másfajta élmény reményében” – mondja Todorović a budapesti kiállítás felvezetéseként.

A kiállítás 2010. november 26-ig tekinthető meg.

 



Press releases